Manali (India)

Manali és az út felfelé

Egy kicsit eredetibb, csöndesebb észak-indiai helyre vágytunk, ezért inkább elbuszoztunk még északabbra Manaliba. Manaliról sokat hallottam, hogy milyen szép csendes hely és ha kikapcsolódni akar az ember, akkor oda kell menni. Sajnos nem ez várt minket. Itt is rengeteg turista volt, azzal hippi-goás vásárló utcával, ami egy idő után nagyon unalmas tud lenni. Mindenhol ugyanaz az áru. Mindenhol héber felirat..

A vásárlóutcában a helyiek számukra teljesen idegen stílusban, a boltjuk előtt varrják a ruhákat, mert a megélhetésükért megpróbálnak megfelelni valamiféle igénynek. Remélik, hogy az ideérkező  sok egyen-stílusú turista megveszi majd a portékájukat. Ami itt egyszer kialakult vagy valaki "megmondott", az mindenhol úgy is terjed el. Így van ez biztosan a turisták miatt működő pékségek esetében is, amelyek európai péksüteményeket árulnak ( Ilyen pl. a német eredetű croissant :).)  German Bakery-nek neveznek.

Jó, itt  most kivételesen nem a héber feliratok láthatóak

szegény kígyók....

 Itt is találtunk azért egy-két szép helyet.Ilyen volt az a magasabban fekvő kis templom, ami Manu emlékére épült. Manu az indiai megfelelője Noénak, aki szintén bárkát épített a vízözön idején és összegyűjtötte az állatokat, és állítólag Manu itt ért szárazföldet.

A templom oltára

Templomban játszó gyerekek

A "turista részből" kiérve kicsit más a látvány:

Egy jó órás séta után elérkeztünk Vashist-ba, a forróvizű forrásokhoz és egy nagy vízeséshez. :

És lefelé Gergőből guru lett..

Eljött az ideje, hogy tovább menjünk és megvettük a jegyet Léh-be, még északabbra. Két lehetőség volt, vagy 22 óra alatt elég drágán egy dzsippel megyünk, vagy egyik nap 6, másik nap 15 óra alatt az olcsó helyi busszal. A másodikat választottuk, ami végül életem legszörnyűbb és legnehezebb útja volt.

De, nem hiába szenvedtem, mert ez az egyik legszebb autóút a világon.

Az első napi 6 óra egész tűrhető, a második annál nehezebb volt a kis ülésre bepréselve.
Az út maximum 3 méter széles lehetett és ide-oda kanyargott, az egyik oldalon felettünk óriási sziklák, amelyekről folyamatosan az útra hullanak kisebb nagyobb darabok, a másik oldalon pedig a szakadék. A buszban úgy pattog az utas a sziklák miatt, hogy azt érzi az agya is kirázódik a helyéről. Olykor akkora volt köd 3000m felett, hogy az orromig nem láttam, de azt láttam, hogy a sofőr folyton telefonál.

Ahogy egyre feljebb jutunk egyre inkább érezni az oxigénhiányt, és egyre nehezebb levegőt venni. Párórával később, 4000 m felett egy sivatagba érkeztünk, ahol alig kaptam levegőt. Bezárt ablaknál nincs oxigén, ha le van húzva, akkor meg  a homok és por megy az ember tüdejébe. Egyszer megsülsz, egyszer megfagysz.  Egész nap kanyarogsz a szakadék mellett, úgyhogy ha becsukod a szemed akaratlanul is azt látod, hogy zuhansz. Az indiai utasok fele kihajol az ablakon és hány, ami csak megfűszerezi az utazást..  szó szerint.  

Útközben nem egyszer elakadtunk mert az előző napi esőzések tönkre tették az utat. Az út alatt kilométerenként út építő munkások csoportjait látni, akik a hideg, sokszor sivatagos területeken, elég kemény körülmények között, ott élnek az út mellett, vászonból meg fából összeeszkábált kis sátrakban, és folyamatosan csinálják az utat, a buszoknak meg teherautóknak. És néha nagyon örülnek a rideg körülmények között egy köszönésnek.

Az egész napos útépítésből haza gyalogló nők. Mert itt a nők is végeznek nehéz fizikai munkát.. gyerekkel

Aztán felértünk a világ második legmagasabb autóútjára, 5380méter magasba. Az autóból kiszállva lépni alig bírtam az oxigénhiánytól, és 5 perc után azt éreztem hogyha nem tűnünk el innen gyorsan én elájulok. Gergő elég rosszul is lett, főleg az út hátralevő részében.

Az út végén a kezed tapsolásra áll, hogy megköszönd a sofőrnek, hogy ilyen is van, hogy túlélted az utat, és ő épségben elhozott ide, mint a repülő landolásánál szokás a pilótának megköszönni, de egy egyszerű köszönöm is megteszi.
Összességében persze nagy élmény volt, ilyen különleges helyeken mentünk:

Út közben mindenhol ilyen kis kunyhók, meg sátrak vannak amiben alhatsz is.

A két napos út alatt egy éjszakát Keylongban töltöttünk, ahol állítólag nagyon drága minden szállás, de mi megkértük az egyik hotelt, hogy had sátorozzunk a ház tetején, úgyhogy nagyon olcsón megúsztuk, és sokkal szebb volt a kilátásunk mint bárki másnak.

a kilátásunk

És ilyen "éttermek" vannak errefelé:

Első osztályú bódé éttermek, de mi szeretjük.. 

Annyira komoly, hogy a tulajdonos benn fekszik egy ágyon a fiával és tévéznek

hááááááááhh!!

Aztán végre elértük Leh-t, ami 3600m –en fekszik, úgyhogy kicsit jobban lettünk, de azért itt sem volt könnyű a lélegzés, főleg járkálás közben nem.

Általában ilyen magasra érkezve mindenhol azt tanácsolják, hogy 2-3 napot maradjon az ember egy helyben és pihenjen, hogy akklimatizálódjon. A hegyibetegség miatt komoly bajok lehetnek, nem ritka, hogy valakinek az agyában vagy a tüdejében szétpattan az ér ilyen terheléskor.

Úgyhogy én is elkezdtem akklimatizálódni...

Kasol (Inida)

és így nézünk ki Indiában..

és így bolondulunk meg..

Elindultunk a HIMALÁJA felé, a Himalája alacsony részeinek a neve Indiában: Himachal. Buszra szálltunk és 8 óra alatt, gyönyörű, alacsony-himlájai táj mellett eljutottunk Kullu-ba, ami egy alig 20 ezres városka az Istenek-völgyében és állítólag egy hippi-turista üdülőhely. 

Kullu, szebbik része:

És láttunk ilyen szép buszokat

Sajnos nem találom azt a képet, amin ez a lány nagyon huncutul belemosolyog a kamerába miközben énekelget, és a szemeiből valami olyasmi jön: Nem látod, hogy ez az egész élet csak egy játék?

valami nagy tanító lehet... :)

Kullu nem igazán tetszett mert egy nagyon zajos, nagyon piszkos és nagyon zsúfolt kis város volt, úgyhogy kivettünk egy szobát és másnap reggel visszabuszoztunk Kasolba. 
Kasol a Parvati völgyben, 1600 méter magasan fekvő turisták által kedvelt falu és úgy másfél órát utaztunk odáig a zsúfolt buszon. (A videón még nem zsúfolt, de ezután még vagy 100-an szálltak fel)

Egy templom útközben

Megérkeztünk egy gyönyörű völgybe, ahol hatalmas, finom gyanta illatú fenyővel borított hegyek vettek körül, és egy nagy hegyi folyó zúdult keresztül rajta.

Kasolról azt írta a Lonely Planet, hogy egy igazi hippi falu, ami elég hamar be is bizonyosodott. Ahogy megérkeztünk rögtön feltűnt, hogy az ott lakók 70 százaléka fehér, a fehérek 90 százaléka pedig izraeli volt. Egyébként egész észak Indiában nagyon meglepően, bárhova mész héberül fognak hozzád beszélni, és bután néznek ha azt válaszolod, hogy te nem Izraelből jöttél.

Minden turistahelyen külön izraeli utcák vannak izraeli feliratokkal, teázókkal és boltokkal.

Mikor Indiába készültem nem gondoltam volna, hogy egyszer csak Izraelbe érkezem.(Pedig szeretnék elmenni oda is.)

Kasolban töltöttünk 5 napot és az első nap elbuszoztunk még beljebb a hegyekbe egy kis faluba Pulgába, ami nagyon különleges volt, egész más építészet és kultúra mint a tipikus indiai.

ők egész nap itt ülnek

A szállásunk kertjében

Az eltévedés előtt:

Na ilyet sem látsz otthon..
Erre a helyre azért nem mehettünk be,  mert egy isten lakik benne

A gyógynövényt hordó bácsi

Egyébként ahogy egyre északra megy az ember minden nagyon megváltozik, az arcok, az öltözék, a nyelv, a házak, a táj, minden egyre távol-keletiesebb lesz, egyre erősebb a kínai-tibeti hatás. Ez a hely annyira érdekes és legalább olyan különleges mint Nepál, úgy hogy igazából végig gondoltuk, hogy a Nepálra szánt pénzt, időt és energiát észak-India bejárására fordítjuk, Nepált majd a következő alkalommal járjuk be.

Az út során itt éreztem először, hogy igazán nagy nyugalom vesz körül, ahonnan most először nem akartam elsietni. Szóval Pulgába három izraelivel mentünk és azt terveztük, hogy visszatúrázunk Kasolba. A túra vége az lett, hogy eltévedtünk és egyszer csak egy szakadék tetején voltunk. Sehol egy ösvény és csak bíztunk benne, hogy van egy olyan út lefelé ami nem függőlegesen a szakadékba vezet. Aztán mire kitaláltunk onnan, egy újabb szakadék felett találtuk magunkat és a majdnem függőlegesen meredek, esőtől csúszós hegyoldalon, a bokrokba kapaszkodva ereszkedtünk le. Lekéstük az utolsó buszt ami Kasolba ment és elkeseredve beszálltunk egy nagyon drága taxiba. Egyébként India –ha már az áraknál tartok- nagyon olcsó. Delhiben simán jóllaksz 300 ft-ból egész nap. A metrójegy, a légkondis, tiszta modern metróban nagyjából tizedannyi mint otthon.

Körülbelül 300-400 Ft-ért kapható egy jó nadrág, vagy két jó fölső, igaz a minősége nincs garantálva, de ennyiért ez is jó. A mangó isteni, és kb egy kilót vehetsz 150 Ft-nak megfelelő helyi pénzért, úgyhogy azt csak úgy tömjük magunkba. :)  így:

Mi csak helyi busszal közlekedünk, ami lehet, hogy a legtöbb európai ember igényeinek nem felel meg, de itt ez éri meg legjobban, 6 óra (kb 250km)  buszozás olyan 500-600 ft. Kasolban egy nagyon szép szobát kaptunk fejenként 400 forintért, meleg vizű fürdőszobával ( ami Indiában nem mindig egyértelmű). Kasol a többi helyhez képest is nagyon olcsó, úgyhogy maradtunk 3 napot a házban aztán, elmentünk sátrazni a folyó mellé. Ott aztán a sátorozás első estéjén elkezdtem a medvéktől rettegni, de a következő estére már valahogy megnyugodtam. (A félelem azért annyira nem volt ok nélküli, mert pár heggyel odébb élnek medvék egy nyitott nemzeti parkban) Viszont volt egy házőrzőnk, aki útközben csapódott mellénk. Biztos ő üldözte el a medvéket.. 

Aztán még egy harmadik estét is akartunk maradni de reggelre megemelkedett a folyó a monszun miatt és így a hegyen kellett visszamennünk, mert túl nagy volt a sodrás.

Még hezitáltunk 1 órát, hogy maradjunk e, mert eredetileg egy Moksha nevű fesztivál miatt érkeztünk oda. Lehetőségünk lett volna ingyen belépőre, egy kis pakolásért cserébe, de kicsit elegünk lett a sok turistából, akik nem igen mosolyogtak, csak arra koncentráltak, hogy elég hippinek nézzenek ki.

Éppen valami ünnep volt:

És ilyen szép, színes kalapjuk van itt északon a férfiaknak..