Karaj (Iran)

Karaj

Sajnos kicsit bonyolult innen írni, néha nincs ékezet mert különböző gépeket kell használnom.

Iránban le van tiltva a blog, a facebook, a youtube és még sok más, most csak azért tudok írni mert altalaban letöltenek egy programot ami kiküszöböli ezt a letiltást.

Pár nap után ott hagytuk Tabrizt és elutaztunk a Teherán közelében fekvő másik nagyvárosba Karajba, ami sok száz kilométer és 8 óra út volt.

Karaj hasonló méretű, de mégis egy egészen más benyomást keltő város, mint Tabriz. Most azt kellett megszoknunk, hogy  minden ismét teljesen más volt.  Néha úgy éreztük magunkat mintha egy divatbemutatón lennénk, a sok divatos, kisminkelt nő között, akik még a kendő és kabát miatt nem látható részletekkel is órákat tölthettek otthon. Minden nagyon színes, a kendők, a kabátok a ruhák, az ékszerek. Rengeteg a fiatal, és sok a pár.

Megegyeztünk abban,  hogy itt a lányok a sok sminket levéve is, nagy szépséggel vannak megáldva. Aki szép lányt akar látni, erre jöjjön. :D

A párral, akivel laktunk, elmentünk a nagyon szép Karaj folyó mellé és az órási Amir Kabir gátat is megmutatták.

Aztán elvittek étterembe, így folytatódott a kebab túránk, ami még Törökországban kezdődött, és kitudja még meddig fog tartani..

Holnap felmegyünk északra. Ott van sok nemzeti park, és sok zöld.

Tabriz (Iran)

Másnap reggel végre négy stoppal eljutottunk a török-iráni határhoz. Egyébként nem volt több mint tíz perc az átkelés.

Irán egyébként közel nyolcvan millió lakosú, óriási ország. Törökországtól keletre, Pakisztántól nyugatra, a Kaszpi-tenger és a Perzsa-öböl között fekszik és a területe majdnem 650000 négyzetkilométer. A nyelv farsi (perzsa), illetve változik nyugatról keletre. A nyugati, Azerbajdzsán nevű tartományban (azért ez a neve, mert északra fekszik Azerbajdzsán ország, ami régen Iránhoz tartozott, és egy volt ezzel a tartománnyal, csak néhány száz évvel ezelőtt az uralkodó a mai Azerbajdzsán országot leválasztotta az országról és ajándékba adta Oroszországnak) azeri törököt beszélnek, viszont farsiul írnak. Keletebbre egyre gyakrabban használják a farsi nyelvet. A vezető vallás az Iszlám síita ága, és Irán azon kevés országok egyike amelyiknek kormánya még azt is megszabja, hogy hogyan öltözködjenek az emberek, hogyan viselkedjenek nyilvánosság előtt, s az ezeket nem betartók akár kemény börtönbüntetéssel fizethetnek.

Próbáltunk nem sokat olvasni az országról, hogy tiszta és nyitott elmével tudjuk befogadni a sok új információt, de egy-két alapvető mondatot olvastunk a tabukról, a női és férfi szerepekről meg a személyes kommunikáció, a köszöntés szabályairól. Emiatt aztán olyan zavarban voltam a határon, fogalmam sem volt, hogy mit illik és mit nem, mert általában ezeknek a leírásoknak a fele sem igaz a hétköznapokban. 

Marand

Beültünk egy kocsiba ami elvitt a következő nagy városba, ahol már várt a couchsurferünk. Amint kiszálltunk az autóból, legszívesebben elbújtam volna egy zsákban, mert mindenki úgy meglepődött rajtunk. Mondanom sem kell, hogy (az a kendő amit egy kedves lánytól kaptam, hogy majd Iránban jó lesz a fejemre) teljesen elütött a normális viselettől,  mindenki feketében volt én meg egy hófehér csipkés kendőt viseltem, amiben aztán úgy éreztem magam, mintha most jöttem volna az elsőáldozásról. Egy percet sem álltunk ott a sofőrünkkel vitatkozva az áron amit elkért, máris megállt egy autó, kiszállt egy bácsi, erőltetett amerikai akcentussal köszöntött minket, és nem tágított míg meg nem hívott magához, hogy megmutasson a családjának. Két órát hallgattuk, hogy ő milyen fantasztikus, csodálatos és kivételes  ember, miközben Gergőnek bókolt valami ilyesmivel: Misztör Geri! Úgy szeretném korán reggel meggyújtani a cigarettámat a szeme tüzével..  (?).. :D :D

Mindezek mellett nagyon rendesek és kedvesek voltak velünk, teletömtek mindenféle édességgel, aminek a  felét sem bírtuk megenni. Végül megegyeztünk vele, hogy most már itt az ideje, hogy menjünk. Ez azért is mehetett ilyen könnyen, mert később rájöttünk, hogy Iránban illegális külföldieket éjszakára vendégül látni, de szerencsére erre a couchsurfingesek fittyet hánynak.

Az estét egy tipikus iráni házban töltöttük, amiben nem volt bútor, viszont annál több szőnyeg.

Tabriz

Másnap buszra szálltunk és elmentünk Tabrizba.A jegy nagyon olcsó volt, én pedig meghúztam magam a sok fekete ruhás nő között a buszon. Tabriz, majd másfél millió  lakosával, Irán ötödik legnagyobb városa, valaha főváros is volt.  Közben két emberrel lebeszéltük, hogy az egyik délután körbevezet, a másiknál pedig alszunk. A buszon, mielőtt már épp eszünkbe jutott volna, hogy mit is fogunk csinálni egy tök idegen városba megérkezve, ismét jött valaki és segített eligazodni. Este egy fiatal párnál aludtunk, majd másnap megnéztük a történelmi várost.  Itt van a Közel-Kelet legnagyobb bazára, ahol végre lecserélhettem a fejemen lévő fehér abroszt egy kevésbé feltűnő kendőre. :D

 

 Láttuk egy több ezeréves város maradványait, egy csomó csontvázzal, láttunk szép nagy mecseteket, meg egy hétszáz éves várromot, aminek a tégláit hajdan tojással ragasztották össze.

Várva arra, hogy a munkából megérkezzen a vendéglátónk 

 akinél aludtunk (legyen a neve X) egy másik srác meghívott magához ebédre. Ő persze nagyon barátságos és segítőkész volt, viszont egy szót sem tudott angolul, ami egy idő után most már végképp lefárasztott  minket. Csak egyedül akartunk lenni és semmit nem csinálni és bámulni az embereket és megemészteni a helyet. Sajnos erre nem volt lehetőségünk  mert annyira segítőkész volt, hogy nem akart minket magunkra hagyni.  

Másnap elvittek minket Kandovanba, ami nagyon hasonlít Kappadókiához, (úgy látszik a természet itt egymáshoz „közel” gyűjtötte össze ezeket a hasonló csodákat) mindössze annyiban különbözik, hogy itt mindegyik barlangban laknak, mert a kormány támogatja őket, hogy maradjanak ott, így maradhat ez egy turista látványosság. 

:))

 

 Aztán este tízkor Kandovan falu közepén az út szélén, neki láttunk grillezni meg sátrat verni. Hmm, ilyet sem láttunk még eddig, de itt biztos normális.

Következő nap kocsikáztunk a hegyekben néhány órát.

Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon vártunk erre a pillanatra, a sok nagyon zajos város után.

Végre nyugalom és csönd és zöld.

 

És láttunk egy csomó hegyekben élő nomád, vándor családot ezer meg ezer birkával. Ők sátrakban élnek és a bölcs hegyek közt, sokkal bölcsebbek mint bárki lenn a városban. Aztán megtudtuk, hogy egyenként olyan gazdagok, hogy ha eladnák a birkáikat egy egész újonnan épült nagy lakótelepet megvehetnének maguknak, és nem ritka, hogy az ő gyerekeik már Amerikában tanulnak valamelyik neves egyetemen. Úgyhogy a bölcs hegyek helyett, egyre inkább a bölcs egyetemi órákat választják, így egyre kevesebben vannak.. sajnos..  

Mindenki fekete kendőt visel a fején és hosszú kabátot, és talán még gyakoribb, hogy fekete csadort viselnek az egész testüket eltakarva. (ez eddig Tabrizra jellemző) A férfi és a nő nyilvános helyen nem érhet egymáshoz, idegen ellenkező neműek nem foghatnak még kezet sem. De nehogy azt gondoljuk, hogy ez minden esetben az ő saját vallásuk vagy döntésük miatt van. Ezek mind a kormány által előírt törvények, és nem betartásuk büntetendő.Persze azért sokan vannak olyanok is, akik meggyőződésből (vallásból) élik így mindennapjaikat. Természetesen az emberek ott próbálják kikerülni ezeket az előírásokat ahol tudják. Nagyon kell vigyázniuk, mert például ha a rendőrség megtudja, hogy egy pár az utcán sétál együtt, és jelek utalnak arra, hogy együtt vannak, de még nem házasok akkor letartóztatják őket, ahogy ez történt több párral akikkel találkoztunk utunk során. (Persze a család kiválthatja őket, de ez nagyon kellemetlen főleg ha a szülők vallásosak.)

Többen mesélték, hogy a változások kicsit több mint harminc évvel ezelőtt indultak, amikor is az "iszlám forradalom" kezdődött. Leegyszerűsítve: azelőtt itt királyság volt (Sah), és az amerikaiaknak túl nagy szerepet engedtek az ország irányításában. A forradalom kezdete után a Sah elmenekült és Irán iszlám köztársaság lett. Az amerikaiakkal "elvágták" a kapcsolatot, Irán új vezetése pedig új törvényeket hozott, az ország önállósítása és az iszlám megerősítése érdekében. Az ország lakói azóta sínylődnek. (már aki)

És ez mind egyik napról a másikra történt. Nagyon nehéz minden szabályt betartani a forradalom után született fiataloknak, azoknak azonban akik tudják, hogy milyen volt előtte az élet még nehezebb lehetett. Egyik napról a másikra kellett megváltoztatni az életüket, a fiatal lányoknak fekete leplet húzniuk magukra, és természetellenesen viselkedni, minden egyes mozdulatukra gondosan odafigyelni nyilvános helyen.

Elmentünk X feleségének a családjához, egy messzivárosba a hegyekközé, ahol összegyűlt minden rokon és láttunk egy csomó képet még a forradalom előttről, amire szomorúan emlékeztek vissza.

A forradalom előtt lehetett táncolni, az emberek olyan ruhákat hordtak amilyeneket akartak, azt ittak amit szerettek és úgy viselkedtek ahogy az a természetükből fakadt.

Azóta nem importálnak szinte semmit külföldról, főként Amerikából. 
Többen próbáltak segíteni eladni a náluk nehezen beszerezhető a cuccainkat jó áron, ami persze nekünk eszünkben sem volt.

Még a filmek is kivannak cenzúrázva. A mozikban csak iráni filmek mennek, ha levetítenek egy külföldi filmet, állítólag annyira összevágják, hogy ne legyen benne még csók jelenet sem, hogy gyakorlatilag nem lehet semmit érteni a filmből.

Van gölü (tó) Törökország

Tatvan

Csaknem tizennégy órát ültünk a vonaton egy háromszáz kilóméteres szakaszon, ugyan olcsó és jó a vonat, de tízszer olyan lassú mint más járművek.

Van to  (neha  nincs ekezet bocsi)

Megérkeztünk a Van tóhoz, ami sós vizéről nevezetes. Igazából nem sokat tudok erről a helyről írni, volt egy kis tenger hangulata, de nem volt olyan hihetetlenül nagy szám, elég szemetes volt a szélén. 

A Leginkább a kisgyerekek fákjúzása maradt meg a fejemben, amit akkor mondtak mikor mondtuk, hogy nincs pénzünk.

De a vendéglátónk mesélt egy csómót erről a helyről, ami egyébként nagyrészben a kurdokhoz tartozik. Észrevettük, hogy körülöttünk a hegyeken mindenhol bükk facsemeték vannak. Cigdme elmesélte, hogy egy évtizeddel ezelőtt az összes körülöttük lévő hegyeket leégették, hogy a kurdok ne tudjanak visszavonulni a hegyekbe miután megtámadják a területet, és a terület most kezd életre kelni megint.

Két napot töltöttünk velük aztán kigyalogoltunk a városból, hogy stoppuljunk.

Tíz perc múlva meg is állt egy autó, sötétített ablakkal, amiben természetesen a gengszterék ültek, olyan arcok akikhez Magyarországon nem szállnál be, de itt nem tudsz mit csinálni, mert minden kocsiban ők ülnek. Nagyon rendesek voltak, mert elvittek az irodájukba meghívtak ebédre, meg tizenöt liter teára, aztán az egyik irodatársuk, aki egyedül él, mondta, hogy alhatunk nála ha nincs hol aludnunk. Úgyhogy az egésznapot az irodájukban tölttöttük várva, hogy mikor lesz vége a munkának, közben már hányingert kaptunk az eszméletlen cigaretta füsttől, amibe bedunsztoltak minket napközben. Ismét a google fordítót használtuk a kommunikáláshoz.. már megszoktuk, hogy itt nagyon ritka ha tud valaki angolul, és nagyon jók vagyunk mutogatásból J Egy-két vicces esettől eltekintve, amikor egy egyszerű mutogatásból teljesen másst hoztunk ki. Egy török mutogatott én meg azt értettem, hogy Antalya-ban nagyon jókat lehet úszni, G viszont azt, hogy Antalyaban rengeteg a földrengés.. Az igazság valószínűleg mindkettőnktől nagyon távol állt. :D