Shiraz (Irán)

Na feltöltöttem az utolsó két bejegyzést Iránról:  Isfahan és Shiraz)

Shirazban nagyon meleg volt, úgyhogy ha tehettük nem sokat voltunk kinnt de azért meg néztük egy-két dolgot. És elvittek minket Eminék nagyon messzire a nagyon melegben, úgyhogy heten ültünk  a taxiban, és nem egyszer nekünk kellett betolni a taxit mert lerobbant.. de itt ez bárhol előfordul..

Shiraz egyébként azért érdekes mert pár kilóméterre tőle fekszik Pasargadai (az első perzsa birodalom) és perszepolisz (jelentése perzsák városa), az első nagy perzsa birodalom. Aminek építészeti stílusa megmutatja az egykori város multikulturalizmusát. És ódákat zengenek a dicsőségéről és erejéről. Aztán i.e. 330 körül jött Nagy Sándor és az egészet porig égette, mivel nem építettek falakat és védőrendszert. Úgyhogy ők mindig kihangsúlyozzák, hogy Nagy Sándor nem is volt olyan nagy, mivel ilyet tett.

Nagy Kűrosz sír emléke

Pasargadai, első perzsa város

 Az egész út során alig találkoztunk külföldiekkel, talán csak egyszer, de itt belebotlottunk négy magyarba, ami nagyon meglepő volt.

                                                                     Perszepolisz

Perszepolisz kapuja

Aztán találkoztunk  C.S.  (ez lesz a couch surfing rövídítése) házában egy német párral akik már másfél éve úton vannak, és pont abból az irányból jöttek ahová mi megyünk, úgyhogy sokat meséltek. És mesélték, hogy volt, hogy kérdezte tőlük valaki Iránban, hogy honnan jöttek és mikor a srác meghalotta, hogy Németország akkor kiabált, hogy : „I love Hitler!!”. És aztán mesélték még csmóan, hogy Iránban Hitler egész népszerűségnek örvend, mivel őt tartják az igazi patriótának. A másik ok meg valószínűleg az, hogy maga az Irán szó is,  azt jelenti, hogy „Árják földje” amiből következtetni lehet, miért is áll közel hozzájuk Hitler „árja elmélete”.

A shirazi bazár:

sajnos ez elég homályos lett..

Kipróbáltuk az itt jelegzetes:  vanília fagyit egy csomó frissen csavart répalével, meg a sáfrányos Danette-t (mert itt Iránban nagyon olcsó a sáfrány és ezért sok minden készül belőle), meg a rózsa fagyit, és rózsa szörpöt, mert itt nagy kultúrája van a rózsából készült édességeknek.

Itt voltunk négy napig aztán visszamentünk Teheránba egy napra, míg gépre nem szálltunk.

Összeszedtük, hogy ha valaki Iránban megakar élni akkor a következőkből kell választania és biztos, hogy nem fog éhen halni (ez félig-meddig Törökországra is igaz):   :D :D

 -ha sál boltja van

- ha mantut (hosszú újjú kabátszerűség, amit kötelező hordani a nőknek) árul

- ha nagy fekete anyagokat árul (csadornak)

-teát főz

-teás készleteket készít

-smink boltja van

-kebabot készít

- taxit vezet

És aztán már nagyon vártunk Indiára, úgyhogy elhagytuk Iránt.

De nagyon sok jó tapasztalattal gazdagodtunk..

Isfahan (Irán)

képpel, mert történet úgy sincs nagyon, viszont annál több kép.

Teheránban kiderült, hogy nem tudunk tovább menni földön, mert lezárták az iráni-pakisztáni határt, úgyhogy a legolcsóbb variáció egy Teherán-Delhi repülőjegy volt. Az indulásig azonban volt még 2 hetünk, ezért lementünk délre Isfahanba. Északon megismert barátaink, Eminék leutaztak hozzánk és együtt töltöttük az utolsó két hetet.

Isfahan városa nagyon híres a képzőművészetéről meg a perzsa szőnyeg kereskedelméről, ahogy ez a képeken látszik is.Van egy nagyon szép, bazárral körülölelt főtere, ami olyan hosszú, hogy akár 1-2 órát is sétálhatsz benne akkor sem lyukadsz a végére.

A főtér: 

"Negyven oszlop" a történelmi épület neve:

A Bazár, és a szőnyegkereskedés:

ilyet mi is szeretnénk..

Egy szőnyegkereskedőnél, ahol szemtanúja voltunk annak, ahogy egy svájci pár épp egy kis 100cmX80cm-es szőnyeget vett meg csupán 2000 dollárért..

Isfahan jellegzetes képzőművészete:

Épp festik a fém "tányérokat"

Isfahan erről az édességről híres, ami egy növényi szirupból és pisztáciából készül

Fűszerek mindenhol..

Itt majdnem biciklikre ültünk, mert kiderült, hogy fél napig ingyen kölcsönözhetsz biciklit a városban bárhol. Aztán tudatomra adták, hogy nők nem ülhetnek biciklire, ami azért kicsit sokkolt. Ezen kívül megtudtuk azt is, hogy törvény ellenese házi állatot az utcán sétáltatni. Ennek egyébként az az oka, hogy az ő kultúrájukban a macska és kutya (is) a  tisztátalan állatok közé tartozik, ezért csak kóbor állatokat látni mindenhol.

Szóval nem ültünk biciklire és  közben megjöttek Eminék, így velük jártuk be a várost.

A városnézés kissé hosszúra sikeredett, mivel négyük közül, hárman archeológiát tanultak, ezért kis túlzással, minden apró kis repedést ecsettel és nagyítóval vizsgáltak meg. Érdekes volt, hogy elvittek egy feltúrt kis utcába  és egy kis kapargálás után (állításuk szerint, de én hiszek nekik) ezer éves cserép maradványokat találtunk.

Az ásatás helyszíne.. :)

Egész nap sétáltunk a bazárkörül és ráakadtunk erre a nagyon régi mecsetre:


Jame mecset

ez meg itt egy iráni nő

Este fáradtan megérkeztünk a folyóhoz, amiben egy csepp víz sem volt..

Szárazság idején elzárják a folyókat, hogy legyen ivóvizük az embereknek.

Ha víz nem is volt, legalább megtudtuk nézni a  szép hidat és élveztük a jó hangulatot.

sajnos nem tudom a híd nevét, túl bonyolult volt megjegyezni :(

Találkoztunk egy Csurfingessel is aki körbevezetett miket egy-két szép helyen. Ő volt az első kevésbé jó élményünk Couchsurfinggel. Az a típus volt aki azért segít embereknek, hogy minél több referenciája legyen a C.S.-en és napi tízszer mondta el, hogy ha nem írunk neki jó referenciát akkor megkeres és megöl. Szóval pár óra után az agyunkra ment, de szerencsére nem sok ilyen van.
Két napot töltöttünk, főleg pihentünk, mert olyan meleg volt, hogy felforrt az agyunk, aztán felültünk egy buszra, és hat óra alatt leértünk Shirazra.

Hú ezt pedig nem hagyhattam ki: Egy iráni Barbie :D

Teheran (Iran)

Helyi segítőink feltettek a buszra és egy nagyon lassú út után megérkeztünk a a fülledt Teheránba.

Teheránba, ami óriási város, a vonzáskörrel együtt 12 millióan laknak benne. Azt mondják, hogy az egyik legszennyzettebb város a világon, de első ránézésre szerintem nem volt olyan vészes. A hangulatán még érezni, hogy itt amerikaiak is voltak 30 évvel ezelőtt, és mintha itt ragadt volna valami a kivonulások előtti időkből..

Találkoztunk a couchsurfingessel, aki annak ellenére, hogy kifejtettük, milyen kevés pénzzel gazdálkodunk (ami sikerült is eddig elég jól) és nem szeretnénk drága helyekre menni és enni, azért csak elvitt egy múzeumba meg egy neves étterembe, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy mi mit szeretnénk. A kaja így persze drága volt, viszont valóban tradicionális. Végre nem kebabot ettünk, hanem valami kő mozsár-szerűben sütött birka gulyásleveshez hasonló ételt. 

 Közben (úgy ahogy az elmúlt két hétben is mindenkitől) megtudtuk, hogy az egész világ, illetve minden fontos létező dolog Iránból származik.  Különös hangsúllyal NEM Törökországból, mert ők csak másolnak és mindenben az irániak (perzsák) az elsők.

Amikor kicsit is kérdően néztünk egy-egy furcsa kijelentésre, akkor kissé meglepődve védték igazukat. Érdekes mert Törökországban meg minden Törökországból származott, és kifejezett hangsúllyal nem Görögországból, mert ők csak mindent átvesznek.

De egy biztos, isteni finom rizsük, és datolyájuk van, és akárkivel találkozol az az első kérdése, hogy ahol te laksz ott van e rizs, és ettél e már valaha. Szóval itt nagyon nagy becsben tartják a rizst, ami minőségében valóban teljesen más és sokkal jobb mint a Magyarországon kapható rizsek.

Este a Csurf-ös vendéglátónk kissé lerázott minket, úgyhogy felhívtuk  északi ismerőseinket, hogy segítsenek találni valakit Teheránban.Egy óra alatt intézkedtek és találkoztunk egy nagyon segítőkész emberrel aki őszintén örült, hogy külföldiekkel lehet, és persze kölcsönösen mi is nagyon örültünk neki. J

Ő segített elintézni néhány fontos dolgot és sokat sétáltunk vele a városban. Közben én meg majdnem megfagytam a hosszú fekete ujjú ruhámban és kendővel a fejemen a kellemes 40 fokban. Persze ez sajnos nem igaz, szinte elviselhetetlen volt a forróság.

Csak érdekességként leírom, hogy bementem egy gyógyszertárba, mert kellett egy-két dolgot vennem, és összeszámoltam, hogy amit vettem az otthon pontosan 8-9000 Ft lett volna. Na, de itt..

Itt összesen 290 Ft-ot fizettem. Nem 2900-at, hanem 290-et. Az állam jelentős támogatásával saját gyógyszeripart építettek ki, így többek között nem importálnak gyógyszert sem .Hát ezért volt meglepően alacsony az ár. 

Teheran belvaros

Teheran este

Egy kirakat :))

Chalus, Norshar (Irán)

-->

Karaj-ban megtanultuk az irániak ősi táplálkozási módszerét, amiről egyébként már olvastam egy kínai könyvben, szóval ez egész közel-keleten és keleten egy közismert tudás. Úgy vélik, hogy minden élelmiszernek van egy saját természete, ami a hideg és a forró skáláján mozog. Bár nem midenki viszi át a gyakorlatba ezt a tudást, mindenki tisztában van vele, hogy ha egy forró természetű ételt esznek mindig kell hozzá enni egy hideg természetűt (és fordítva) hogy fenntartsák az egyensúlyt. Ha túl sok hideget eszel akkor fáradékony, közömbös leszel, ha túl sok meleget akkor meg ingerült vagy túl érzékeny. Például van egy italuk, khakshir, amit úgy készítenek, hogy egy csomó apró nem tudom milyen magot beleáztatnak vízbe, addig áztatják, míg úgy nem néz ki, mint egy nagy adag békapete. Ez állítólag nagyon egészséges a melegben, mert nagyon hideg a természete.

kakshir

A török yoghurt ital, az ayran, itt átalakult doogh-á, ami az ayran szénsavasabb változata.

Karaj városában láttunk először nő-taxit, ami a többitől eltérően zöld színű. Ezt a szolgáltatást női sofőrökkel működtetik, a nők biztonságérzetéért.

Miután elhagytuk Karaj-ot felbuszoztunk északra, a Kaszpi-tenger partján fekvő Chalusba, ahol nagyon esett az eső, (ami legalább meleg volt). Fogalmunk sem volt, hogy hol fogunk aludni, de szerencsére egy sokáig Amerikában élő iráni férfi elvitt minket egy elég olcsó szállásra. A szálláshelyen - megint csak szerencsénkre - nem kérték el a nem létező házassági papírjainkat, ugyanis itt csak úgy lehet szállást bérelni, ha egy pár papírral bizonytja, hogy házas. Nekünk nem kellett..

A szobánk Chalusban

A szobánkkal már kevésbé jártunk jól, mert annyira ocsmány volt, hogy úgy éreztük, csak úgy viselhető el, ha átalusszuk az egész napot, ami sikerült is.

Itt egy kép a szobáról, csak hogy átjöjjön a jó hangulat. :))

Este még csótány barátunk is előbújt egy repedésből meglátogatni minket.

Másnapra elállt az eső, felszálltunk egy minibuszra, ami már valószínűleg tíz éve is máladozott, de azért sikerült neki elvinnie minket a Sisangan nemzeti parkba.  Itt láttuk a Kaszpi-tengert közelről.

Nők a tengerparton a melegben.

             A nemzeti parkban megint elkezdett esni az eső, de megtudtuk, hogy itt fenn északon szinte mindig esik az eső, egész évben.

Ez a nemzeti park nagyon szép lehetett úgy húsz évvel ezelőtt, de mára sajnos az egészet "átépítették" egy piknikezésre alkalmas hellyé.. Az irániak (hasonlóan a törökökhöz) hihetetlenül szeretnek piknikezni. Egy családból sem hiányozhat egy fajta kis hordozható grillsütő, és valamiért úgy érzik, hogy ahol egy kis szépet látnak ott nagyokat kell enni. Úgyhogy mindenfelé, ahol szép természetet látnál, betonnal beépített pihenőhelyek vannak, ahol egymás hegyén-hátán, mint a heringek, több százan  ülnek a perzsa szőnyegükön és mindenki a saját kis sütőjével süti a kebabot. A grillezés egyébként történhet az út szélén, vagy egy parkolóban, gyakran egy szemét kupac tetején. Sajnos ahol sok ember van, ott gyorsan elképesztő mennyiségű szemét is lesz.

Csalódottak voltunk, és miután nagy nehezen találtunk egy sátorhelyet (egy kisebb szemétkupac tetején), úgy döntöttünk, hogy másnapig kibírjuk valahogy, de nem maradunk tovább, hanem indulunk Teheránba. Már kezdtem megszokni a helyet, amikor G elment vízért és két egyetemista sráccal jött vissza, akik igazi természetszerető emberek voltak és nem a "betonpikniket" kedvelők közé tartoztak. Elmondták, hogy másnap hegymászást terveznek és meghívtak minket  magukhoz, hogy nehogy a parkban aludjunk. A korábbi rossz szállás után, most egy olyan srácnál aludtuk, akinél vagy hat hálószoba volt.

Szóval a következő nap nagyon jól sikerült, mert egy fantasztikusan szép esőerdőben találtuk magunkat, ahol szemét sem volt, mert ide már ritkábban jönnek fel az emberek. Át kellett másznunk sziklákon egy patak fellett, meg egy csomó szúrós növényekkel teli árkon, de nagyon élveztük. Természetesen az esőerdő mélyén, zuhogó esőben sem maradhatott el a csirke kebab, de kivételesen most nagyon jól esett.

Eminékkel

 Aztán átköltözünk egy másik sráchoz, Emin barátjához, ami egy elég bonyolult procedúra volt, mivel az ő utcájában lakott egy mollah. A mollah-k azok a turbános, hosszú köpenyes vallásos emberek, akik egy fajta erkölcsi-rendőrségként működnek. Egyébként ők vannak a kormányon, mindig nagyon morcos arcot vágnak, és úgy láttam senki sem szereti őket. És mesélték, hogy ha például valaki beszélget egy mollah-val és kiejt egy olyan mondatot, hogy a világon minden ember egy próféta vagy küldött (nem csak Mohamed), vagy, hogy ő nem tartja magát muszlimnak, onnantól kezdve a törvény nem védi őt, ellenségként kezelik és egy-két napon belül halálra ítélik.

Szóval ott maradtunk Eminékkel még két napig mert olyan jóban lettünk, hogy nem akartak elengedni. És abban a lakásban vagy három festő-rajzoló művész is lakott (közülök egy elég sikeres), ami nekem különösen izgalmas volt.