Auroville (India)

Auroville

 

Matrimandir

Az önkéntes csoport

Hát azért maradtam le ennyivel, mert közben én hazajöttem egy időre, Gergő pedig épp most megy Ausztráliába, három hét Malajzia után. Az utolsó két állomást azért összeszedtem ahogy tudtam. :)

A hosszú vonatozás és buszozást követően megérkeztünk Tamil Nadu tartományba. Az egyik leghíresebb város ott Pondicherry, ami arról nevezetes, hogy rengeteg francia jár arra.

Ezen a helyen valójában egy órát sem töltöttünk el, mert olyan drága volt, mintha Franciaországban lettünk volna. Gyorsan buszra szálltunk és elsiettünk a Pondicherrytől 8 km-re fekvő Aurovillebe, a célunkhoz.

Aurovilleről már régóta tudtunk és nagyon szerettünk volna egyszer eljutni oda, megnézni mit csinálnak ott. Auroville-t mindenki úgy ismeri: a nemzetközi kommuna.

Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy neves tanító itt Indiában, akit úgy hívtak, hogy Sri Aurobindo. Ha valakit érdekel miket tanított itt utána, olvashat angolul.: http://www.auroville.org/vision/sriauro.htm

Én egyébként nem mélyedtem el a tanításaiban. A történet ott folytatódik, hogy volt a világ másik felén, Franciaországban egy félig török, félig egyiptomi nő, aki nagyon fogékony volt a keleti tanokra, ezért fogta magát és megismerkedett Aurobindoval. Az ő történetükbe mélyebben nem mennék bele, de bárhol lehet olykor viszontagságos spirituális kapcsolatukról olvasni, aminek happy-end a vége, és így megszületett Auroville, a nevéből is utalva a tanítóra. Ugyanis ez a francia nő, akit itt mindenki csak úgy hív: Mother, úgy gondolta, hogy kell a Földön egy olyan helynek lenni ahol nemzetek élnek együtt egymással békében, mindenféle külső szabályozás és hatalom nélkül. Így több mint negyven évvel ezelőtt pár francia hippivel, elkezdték megalakítani ezt a közösséget, megadták a spirituális, kulturális, gazdasági irányelveit, és elkezdődött szerveződni. Aztán egyre több hippi keveredett arra felé, ma pedig egy neves turista látványosságnak számít, nem csak külföldiek, de az ott élő indiaiak számára is. Eredetileg minden országnak kellene képviselnie magát legalább 2-300 fővel (ha jól emlékeszem), jelenleg magyarok kb 2-6 vannak.

A magyar képviselet :)

Ez pedig a tibeti pavilon

Állítólag, és ahogyan ez a régi képeken is látszik, 40 évvel ezelőtt egy sivatag állt ott üresen, amit megvettek, és elkezdték beültetni, ami olyan jól sikeredett, hogy ma már egy valóságos dzsungelt találunk ott. Az egész terület olyan 8-10 nkm átmérőjű, és legalább 5 km-t kell megtenned, hogy eljuss valahonnan valamihez. Ezért mindenki mindenhova kis motorokkal közlekedik, ami nekünk egy nagy újdonság volt.

A területen kisebb közösségek és farmok élnek egymás mellett, vagy egymástól messze az erdőkben, azonban van egy-két központi hely, közös ebédlő, étterem, kávézó ahol lehet találkozni sok emberrel. Az egészet az önfenntartó biogazdálkodás jegyében próbálják megszervezni, ezért a faluban csak az ott termett bio zöldségből és gyümölcsből főznek.

 

 

És a gyönyörű banyan fa, meg egy Gergő

 Auroville felülnézetből úgy van megtervezve mint egy galaxis, amelynek a középpontja a Matrimandir, magyarul anya templom, ami egy hatalmas arany gömb, szirmokkal körülvéve.

Auroville terve makettben

Erről amjd még később írok.

Ez is csak egy terv

Tehát megérkeztünk Aurovillebe elég későn, és nem találtunk szinte semmit nyitva, csak a látogató központot, ahol kérdezősködtünk, hogy hol tudnánk aludni aznap este. Tudtunkra adták, hogy sehol, mert már minden vendégház recepciója zárva van, és mellesleg európai szintű áraik vannak a szobáknak. Hirtelen azt sem tudtuk mi tévők legyünk. Azonban a felszolgáló nő nekem nagyon gyanúsan magyaros akcentussal beszélt. Felhívtuk a C.Surfingest, aki azt mondta, lehet, hogy tud segíteni és szerencsére tudott is. Indulás előtt
 rákérdeztem a nőre, hogy honnan jött, és hát kiderült, hogy bizony magyar. Nagyon aranyos és segítő kész volt, de ott hagytuk, mert várt ránk a C.S.-es. John nyolc éve él ott egy indiai nővel és annak gyerekével, mint a család jó barátja. Nála két estét tudtunk maradni, aztán az indiai nő nagyon elfoglaltnak és idegeskedőnek tűnt, ezért eljöttünk tőlük. Eléggé gondban voltunk azzal, hogy hova menjünk, mert tényleg nagyon drága volt minden. Azonban egyik alkalommal, mikor gyalogoltunk valahova összefutottunk Évával és férjével Lacival, a magyar párral, akik felajánlották, hogy menjünk hozzájuk ha nem találunk mást. És hát nem találtunk mást. Összepakoltuk a cuccainkat és elstoppoltunk Éváékhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak minket. Pihentünk náluk egy-két napot, aztán azt mondták, hogy maradhatunk, amíg a repülőnk nem megy. ÉS hát elfogadtuk ezt a nagy segítséget. Kerestünk önkéntes munkát egy Buddha Garden nevű farmon, ahol reggel pár órát kellett a kertben más fiatal önkéntesekkel dolgozni. Hétvégére mikor ott nem volt munka, találtunk egy nőnél munkát, aki mélyen benn lakot a dzsungelben és fák ültetésével foglalkozott.

Így telt el két hét. Miközben, azért azt hozzá kell tennem, kiderült, hogy amőba van bennünk, amitől kissé legyengültünk, úgyhogy nagyon oda kellett figyelnünk az egészségünkre. Ezért ha tehettük folyton kókuszt vizet ittunk mert állítólag az az egyik legjobb immunerősítő. Ja meg a guava levelét rágcsáltam aminek az ízétől mindig rosszul lettem.. :D

Sokszor eszembe jutott, hogy milyen érdekes, és vajon mért van, hogy emberek külföldről oda mennek leélni ott az életüket nagyjából ugyanolyan rutinnal mint máshol a világban. Aztán kaptam rá két választ. Először is az egyik legszebb dolog volt, ahogy Éváék kertjében ülve órákig figyelhettük a rengetegféle állatot, mongúzt, színes madarakat, néha belépegető pávát, színes gyönyörű rovarokat és százlábúakat. A kertben körbe menve, pedig csak elámultunk a rengeteg gyümölcsfán, banán, kókusz, mangó, papaya, guava, ananász, és a rengeteg számomra is ismeretlen egzotikus gyümölcs és mag láttán, amitől az ember tényleg a paradicsomban érezte magát. A másik választ pedig a fa ültető nőtől kaptam, aki azt mondta, hogy az élet itt sem habos torta, azonban itt úgy él és hal az ember ahogy szeretne. Ebbe senki nem szól bele. Van egy kis kommuna a dzsungelben mélyen, pár kilométerre Aurovilletől, Sadhana Forest a neve, ahol teljesen a természettel együtt élnek bungallókban a fiatal párok és családok. Gyerekeiket pedig nem járatják iskolába, hanem ők adják át a bölcsességüket. Ez a legkedveltebb hely a fiatal önkéntesek számára.

Természetesen azért vannak szabályok Aurovilleben, lakhatási engedélyért pedig nem egyszerű folyamaton és vizsgán kell átmenni, hogy megkapd. A Mother alapelve egyébként az volt, hogy ennek a helynek olyan helynek kell lennie ahol az emberek szabadok minden vallástól, azonban elég határozott szándékuk van egy fajta spirituális fejlődéshez. A Matrimandir, amiről már írtam, hogy a hely középpontjában fekszik, úgy fogalmazták meg, hogy a koncentrálás háza, nem templom, hanem oda, aki bemegy az ürítse ki elméjét és meditáljon. Nekünk is volt alkalmunk bejutni, mert Gergő kért egy fotós engedélyt a Matrimandir kertjébe, ezért soron kívül bejutottunk egy nagyon kedves nővel, aki mindent megmutatott. A „templom” kertje egy szép nagy rendezett kert, amiben egy gyönyörű nagy banyan fa trónol.

A Matrimandir (G képe)

Ezt a következő oldalról szedtem le: http://spinningwheel.modestowicz.com/the-banyan-tree

És a nagy ünnep mikor mindenki összegyűlik a tűz körül. A kép innen: http://www.gonomad.com/features/1107/auroville.html

Beljebb jutva a gömbbe egészen érdekes építészettel találkoztunk, ahol fotózni már tilos volt. Benn minden fehér volt. A kötelezően felvett fehér zoknival felsétáltunk a fehér márvány lépcsőn és egy nagy térbe érkeztünk. Innen spirálszerűen vitt tovább fel a fehér plüss szőnyeggel borított út a meditációs terembe. A meditációs terem egy nagy félgömb alakú tér volt, fehér szőnyeggel, körben oszlopokkal, egy nagy üveggömbbel a közepén, ami prizmaként szórta szét a sugarakat a tetőn lévő kis lyukból érkező nagy fényoszlopból. Benn elképesztő csönd, csak pár ember ül a teremben meditálva. Ezek után, körbe mentünk a szirmokon, amik a gömb körül épített külön álló meditációs termek voltak. Mindegyik sziromnak saját neve volt, pl.: hála, és a belső terek fala, mind különböző színűre festve, természetes anyagokból. Ezután már csak egy-két napunk volt, mert ment a gépünk Thaiföldre, Bangkokba. Bangkokban én már csak egy hetet töltöttem.

Ott talán a legérdekesebb az volt, hogy India után mentünk oda. Így óriási különbségekkel találtuk magunkat szemben. Bangkok egy nagyon fejlett város, legalább is azon környékek amerre mi jártunk. Ez leginkább az elképesztő mennyiségű és fajtájú ételben mutatkozott meg nekünk, ami India után meglehetősen összezavaró volt. Nagyon jó érzéssel töltött el viszont a thai emberek kedvessége, udvariassága, odafigyelése, és az utcák rendezettsége és tisztasága.

Egy hét után én Moszkván keresztül hazarepültem, Gergő viszont elindult stoppal délre, és november 6.-án már Ausztráliába érkezik a gépe.

Az hogy hogyan lesz tovább, mikor folytatom és merre, az majd kiderül. :)

Sosem gondoltam, hogy az embernek utaznia kell ahhoz, hogy bizonyos dolgok megvilágítódjanak. Mégis sok mindenre kaptam választ. Bár nem volt kérdésem.
Talán az egyik legfontosabb ilyen dolog volt, hogy mennyire átrohanunk ezen az egészen, mindenen. Mindig máshova..mindig el onnan ahol épp vagyunk. Pedig sehol nem jobb annál, ahol épp vagyunk, és erre egy idő után rá kell jönni.