Auroville
Matrimandir |
Az önkéntes csoport |
Hát azért maradtam le ennyivel, mert közben én hazajöttem
egy időre, Gergő pedig épp most megy Ausztráliába, három hét Malajzia után. Az utolsó két állomást azért összeszedtem ahogy tudtam. :)
A hosszú vonatozás és buszozást követően megérkeztünk Tamil
Nadu tartományba. Az egyik leghíresebb város ott Pondicherry, ami arról
nevezetes, hogy rengeteg francia jár arra.
Ezen a helyen valójában egy órát sem töltöttünk el, mert
olyan drága volt, mintha Franciaországban lettünk volna. Gyorsan buszra
szálltunk és elsiettünk a Pondicherrytől 8 km-re fekvő Aurovillebe, a célunkhoz.
Aurovilleről már régóta tudtunk és nagyon szerettünk volna
egyszer eljutni oda, megnézni mit csinálnak ott. Auroville-t mindenki úgy ismeri: a nemzetközi
kommuna.
Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy neves tanító itt
Indiában, akit úgy hívtak, hogy Sri Aurobindo. Ha valakit érdekel miket tanított
itt utána, olvashat angolul.: http://www.auroville.org/vision/sriauro.htm
A magyar képviselet :) |
Ez pedig a tibeti pavilon |
Állítólag, és ahogyan ez a régi képeken is látszik, 40 évvel ezelőtt egy sivatag állt ott üresen, amit megvettek, és elkezdték beültetni, ami olyan jól sikeredett, hogy ma már egy valóságos dzsungelt találunk ott. Az egész terület olyan 8-10 nkm átmérőjű, és legalább 5 km-t kell megtenned, hogy eljuss valahonnan valamihez. Ezért mindenki mindenhova kis motorokkal közlekedik, ami nekünk egy nagy újdonság volt.
A területen kisebb közösségek és farmok élnek egymás mellett, vagy egymástól messze az erdőkben, azonban van egy-két központi hely, közös ebédlő, étterem, kávézó ahol lehet találkozni sok emberrel. Az egészet az önfenntartó biogazdálkodás jegyében próbálják megszervezni, ezért a faluban csak az ott termett bio zöldségből és gyümölcsből főznek.
És a gyönyörű banyan fa, meg egy Gergő |
Auroville felülnézetből úgy van megtervezve mint egy
galaxis, amelynek a középpontja a Matrimandir, magyarul anya templom, ami egy
hatalmas arany gömb, szirmokkal körülvéve.
Auroville terve makettben |
Erről amjd még később írok.
Ez is csak egy terv |
rákérdeztem a nőre, hogy honnan jött, és hát kiderült, hogy bizony magyar. Nagyon aranyos és segítő kész volt, de ott hagytuk, mert várt ránk a C.S.-es. John nyolc éve él ott egy indiai nővel és annak gyerekével, mint a család jó barátja. Nála két estét tudtunk maradni, aztán az indiai nő nagyon elfoglaltnak és idegeskedőnek tűnt, ezért eljöttünk tőlük. Eléggé gondban voltunk azzal, hogy hova menjünk, mert tényleg nagyon drága volt minden. Azonban egyik alkalommal, mikor gyalogoltunk valahova összefutottunk Évával és férjével Lacival, a magyar párral, akik felajánlották, hogy menjünk hozzájuk ha nem találunk mást. És hát nem találtunk mást. Összepakoltuk a cuccainkat és elstoppoltunk Éváékhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak minket. Pihentünk náluk egy-két napot, aztán azt mondták, hogy maradhatunk, amíg a repülőnk nem megy. ÉS hát elfogadtuk ezt a nagy segítséget. Kerestünk önkéntes munkát egy Buddha Garden nevű farmon, ahol reggel pár órát kellett a kertben más fiatal önkéntesekkel dolgozni. Hétvégére mikor ott nem volt munka, találtunk egy nőnél munkát, aki mélyen benn lakot a dzsungelben és fák ültetésével foglalkozott.
Így telt el két hét. Miközben, azért azt hozzá kell tennem,
kiderült, hogy amőba van bennünk, amitől kissé legyengültünk, úgyhogy nagyon
oda kellett figyelnünk az egészségünkre. Ezért ha tehettük folyton kókuszt vizet ittunk mert állítólag az az egyik legjobb immunerősítő. Ja meg a guava levelét rágcsáltam aminek az ízétől mindig rosszul lettem.. :D
Sokszor eszembe jutott, hogy milyen érdekes, és vajon mért
van, hogy emberek külföldről oda mennek leélni ott az életüket nagyjából
ugyanolyan rutinnal mint máshol a világban. Aztán kaptam rá két választ.
Először is az egyik legszebb dolog volt, ahogy Éváék kertjében ülve órákig
figyelhettük a rengetegféle állatot, mongúzt, színes madarakat, néha belépegető
pávát, színes gyönyörű rovarokat és százlábúakat. A kertben körbe menve, pedig
csak elámultunk a rengeteg gyümölcsfán, banán, kókusz, mangó, papaya, guava,
ananász, és a rengeteg számomra is ismeretlen egzotikus gyümölcs és mag láttán,
amitől az ember tényleg a paradicsomban érezte magát. A másik választ pedig a
fa ültető nőtől kaptam, aki azt mondta, hogy az élet itt sem habos torta,
azonban itt úgy él és hal az ember ahogy szeretne. Ebbe senki nem szól bele. Van
egy kis kommuna a dzsungelben mélyen, pár kilométerre Aurovilletől, Sadhana
Forest a neve, ahol teljesen a természettel együtt élnek bungallókban a fiatal
párok és családok. Gyerekeiket pedig nem járatják iskolába, hanem ők adják át a
bölcsességüket. Ez a legkedveltebb hely a fiatal önkéntesek számára.
Természetesen azért vannak szabályok Aurovilleben, lakhatási
engedélyért pedig nem egyszerű folyamaton és vizsgán kell átmenni, hogy
megkapd. A Mother alapelve egyébként az volt, hogy ennek a helynek olyan helynek
kell lennie ahol az emberek szabadok minden vallástól, azonban elég határozott
szándékuk van egy fajta spirituális fejlődéshez. A Matrimandir, amiről már
írtam, hogy a hely középpontjában fekszik, úgy fogalmazták meg, hogy a
koncentrálás háza, nem templom, hanem oda, aki bemegy az ürítse ki elméjét és
meditáljon. Nekünk is volt alkalmunk bejutni, mert Gergő kért egy fotós
engedélyt a Matrimandir kertjébe, ezért soron kívül bejutottunk egy nagyon
kedves nővel, aki mindent megmutatott. A „templom” kertje egy szép nagy
rendezett kert, amiben egy gyönyörű nagy banyan fa trónol.
A Matrimandir (G képe) |
Ezt a következő oldalról szedtem le: http://spinningwheel.modestowicz.com/the-banyan-tree |
És a nagy ünnep mikor mindenki összegyűlik a tűz körül. A kép innen: http://www.gonomad.com/features/1107/auroville.html |
Beljebb jutva a gömbbe egészen érdekes építészettel
találkoztunk, ahol fotózni már tilos volt. Benn minden fehér volt. A kötelezően
felvett fehér zoknival felsétáltunk a fehér márvány lépcsőn és egy nagy térbe
érkeztünk. Innen spirálszerűen vitt tovább fel a fehér plüss szőnyeggel
borított út a meditációs terembe. A meditációs terem egy nagy félgömb alakú tér
volt, fehér szőnyeggel, körben oszlopokkal, egy nagy üveggömbbel a közepén, ami
prizmaként szórta szét a sugarakat a tetőn lévő kis lyukból érkező nagy
fényoszlopból. Benn elképesztő csönd, csak pár ember ül a teremben meditálva.
Ezek után, körbe mentünk a szirmokon, amik a gömb körül épített külön álló
meditációs termek voltak. Mindegyik sziromnak saját neve volt, pl.: hála, és a belső
terek fala, mind különböző színűre festve, természetes anyagokból. Ezután már
csak egy-két napunk volt, mert ment a gépünk Thaiföldre, Bangkokba. Bangkokban
én már csak egy hetet töltöttem.
Ott talán a legérdekesebb az volt, hogy India után mentünk
oda. Így óriási különbségekkel találtuk magunkat szemben. Bangkok egy nagyon
fejlett város, legalább is azon környékek amerre mi jártunk. Ez leginkább az
elképesztő mennyiségű és fajtájú ételben mutatkozott meg nekünk, ami India után
meglehetősen összezavaró volt. Nagyon jó érzéssel töltött el viszont a thai
emberek kedvessége, udvariassága, odafigyelése, és az utcák rendezettsége és
tisztasága.
Egy hét után én Moszkván keresztül hazarepültem, Gergő
viszont elindult stoppal délre, és november 6.-án már Ausztráliába érkezik a
gépe.
Az hogy hogyan lesz tovább, mikor folytatom és merre,
az majd kiderül. :)
Sosem gondoltam, hogy az embernek utaznia kell ahhoz, hogy bizonyos dolgok megvilágítódjanak. Mégis sok mindenre kaptam választ. Bár nem volt kérdésem.
Talán az egyik legfontosabb ilyen dolog volt, hogy mennyire átrohanunk ezen az egészen, mindenen. Mindig máshova..mindig el onnan ahol épp vagyunk. Pedig sehol nem jobb annál, ahol épp vagyunk, és erre egy idő után rá kell jönni.
Talán az egyik legfontosabb ilyen dolog volt, hogy mennyire átrohanunk ezen az egészen, mindenen. Mindig máshova..mindig el onnan ahol épp vagyunk. Pedig sehol nem jobb annál, ahol épp vagyunk, és erre egy idő után rá kell jönni.